2013. január 19., szombat

amarant sültzöldséggel

Volt ma a piacon bébi kukorica, szuper jó áron, úgyhogy beújítottam belőle két csomaggal. Az egyiket beletettem a fiúk ebédjébe, a másik viszont az enyémbe került :)

Már tegnap este megálmodtam magamnak, hogy amarantot fogok enni. Egyrészt finom. Másrészt egy varázslatosan jó tulajdonságokkal rendelkező gabona. Magas a vas-, magnézium- ,réz- és mangán tartalma van.
Vasgyógyszer helyett remek ha a reggelibe keversz egy púpos kanál puffasztott amarantot. Az íze ebben a formában nem is igazán érződik, ellenben a  hatása annál inkább!

olyan szép színük volt, muszály volt lefotózni


Hozzávalók:
fél bögre amarant mag

két és fél bögre víz
kb két evőkanál hidegen sajtolt olaj (Esetemben repce, de ebből csakis organikusat szabad venni, mert előszeretettl génmanipulálják sajnos.)
egy marék brokkoli rózsa, de mehet bele zsenge szár is
6-8 bébi kukorica
2-3 fej gomba (enyém csiperke volt)
egy közepes sárgarépa
ízlés szerint himalája vagy tengeri só


Az amarant főzést már reggel megtettem, mert tudtam, hogy az ebéddel kapkodni kell majd, ennek meg idő kell, hogy jól megszívja magát.
Szóval főztem a vízben úgy 20-25 percig, aztán lefedtem és úgyhagytam egészen ebédig.

A zöldségeket felvágtam, gombát kockáztam, kukoricát karikáztam, a répát most hosszában volt kedvem vágni. (Itt megjegyezném, hogy állítólag a répa energiái ebben az irányban futnak, tehát jobb ha így vágjuk. És hozzátenném, hogy fogalmam sincs mennyi az igazságalapja, de a gondolat szép :) ).
Felhevítettem az olajat, rádobtam az egész hóbeletekerájt egyben, megsóztam és sütöttem amíg elkzdett puhulni. Akkor ráöntöttem egy nagyon pici vizet és lefedtem. Ez a része csak azért kellett, mert azt szeretem ha nem ropog túlsággal a zöldség, túl sokáig viszont nem volt kedvem sütögetni, így gyorsan megszívta magát és kész lett. (Igen, a lustaságom türelmetlenséggel párosul, ez a legjobb út az egyszerű receptekhez ;)

a tetején vöröshere csíra


Összeforgattam a zöldségeket az amaranttal, megcsorgattam a tetejét citromlével és friss csírával tálaltam!
Összességében fél óra alatt kész lett, laktató, glutén-, tej-, tojás- és vegyszer mentes finom ebéd lett belőle.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése