Ehetetlen befőtt

Na nem azért, mert elrontottam, sokkal inkább azért, mert nem ehető.

Az egész úgy kezdődött, hogy sok sok évvel ezelőtt elmentünk egy közös hétvégére többen barátok. A kulcsos házban volt egy váza tele szárított lampion virággal. Egyből egymásba szerettünk én és a lampionok. Gyönyörű a színük, pont az én színvilágom és hát a tény, hogy egy növényen nőnek ezek a kis tündér-lakok... Elvarázsolt.
A szállásadónk nagyon kedves volt, mondta, hogy ad nekem magot és bemutatott a szomszéd néninek, akinek rengeteg fölösleges töve volt a fenyői alatt. Kiástam egyet és féltő gonddal haza hoztam.
Mikor ideje volt, elültettem, körbe tűztem botokkal és borzasztó izgatottan vártam, hogy szárba szökjön.

Aztán a férjem lenyírta a fűnyíróval...

Mondhatnánk, hogy ez így egy nagyon hülye történet, de nincs vége!

az ehetetlen befőtt

Két év múlva ugyanis a kertnek azon a részén veteményest csináltam, így aztán nem volt ott fűnyírás, mert hogy fű sem. Azon a nyáron három tő lampion virág hajtott ki és nőtt hatalmasra. Két évig borotválták és csak megmaradt! Teljesen ámulatba ejt azóta is a dolog, mivel ez egy egynyári növény, a magjait szórja el, amik következő évben kihajtanak. De ha le volt nyírva, hogy szórta szét a magjait...?
Úgyhogy nagy becsben vannak tartva a lampion virágok, bár idén kénytelen leszek kicsit visszafogni őket, mert lelkesen szaporodnak is. Az eper levelek közül egyszer csak ki-ki kandikálnak és növesztik ezeket a csodálatos kis lámpásokat.

Minden évben megszárítom őket és a telünket melengeti-színesíti a lakásban. Ám idén az immáron önjáró gyerek jól megnézte magának a csokrot és ettől eléggé megkopaszodtak az ágak. Kidobni viszont nincsen szívem, olyan szép színük van. Így született ez a kis befőttke a lepotyogott lampionokból.

a váza (ennél  még szebb a színe - meg kéne tanulnom fotózni)

És azért csokornak való is maradt, úgyhogy idén is megtelt a déditől kapott váza szép, napos-szín lampion virággal. Azt meg már csak zárójelben teszem hozzá, hogy meggyőződésem szerint mindenféle lény beleköltözik a lámpásokba és szerintem rendkívül praktikusnak tartják, hogy télire is megmarad ilyen módon a lakásuk. Szóval most tele van a konyhám tündérekkel meg koboldokkal meg ki tudja még mivel. És kifejezetten örülök neki!